2012. augusztus 17.

Illemhely és kultúra


2-3 éves korunkban megtanuljuk, hogyan kell otthon használni a fürdőszobát a WC-t mégis az otthon falai közül kilépve sokan megfeledkeznek a legalapvetőbb szabályok betartásáról.


  • Az illemhelyet illik ugyanolyan tisztán hagyni, mint ahogyan igénybe vettük. Így öblítés után ellenőrizzük a csészét, hogy valóban minden távozott-e, ha nem öblítsünk újból, valamint ne szégyelljük a  WC kefét sem használni.
  • Ugyanez vonatkozik  a WC deszkára is, hogy nem illik "nedvesen" hagyni. Ha mégis árulkodó cseppek lennének rajta egy darab papír segítségével töröljük szárazra.
  • Ha légfrissítőt helyeztek a WC mellé az azért van, hogy  használjuk a kellemetlen szagok elfedésére. Ha légfrissítő vagy elszívó berendezés nem lenne, használat után hagyjuk nyitva az ajtót, hogy a levegő gyorsabban cserélődhessen.
  • Nyilvános illemhelyen kerüljük a telefonhasználatot, WC használat közben a keresztrejtvény fejtést, olvasást, hiszen másoknak is szükség lehet a helyiség használatára.
  • Míg várakozunk kerüljük a toporgást, megjegyzéseket hogy ki mennyi ideig használja a helyiséget, hiszen ez a bent levő számára zavaró lehet.
  • Az egészségügyi betéteket, tamponokat, használt gyerekpelenkákat becsomagolva tegyük a szemetesbe. Nagyon sok esetben  külön papírzacskókat helyeznek el erre a célra.
  • Egyre több szolgáltató helyez ki a toalettbe betétet, tampont, hogy akinek szüksége van rá használni tudja. De nem azért, hogy a táskánkba rakjuk és az otthoni igényünket ebből fedezzük.
  • Kézmosás után a csapot zárjuk el. Ha fogat mostunk, hajat fésültünk figyeljünk arra, hogy ennek árulkodó nyomai ne maradjanak a mosdóban. A papírtörülközőt mindig az erre célra rendszeresített szemetesbe helyezzük, természetesen arra is figyelve, hogy egyszerre ne 50 darabot használjunk el.
  • Amennyiben sminkünket szeretnénk megigazítani ezt gyorsan tegyük meg, hogy mások is tudják használni a mosdót, tükröt.
  • Figyelem: a kézszárító, nem hajszárító! Ne itt mossuk meg derékig érő hajunkat és próbálkozzunk utána a hajszárítással. 2 éve a budapesti repülőtéren láttam egy hölgyet aki ezzel próbálkozott. Fél óra elteltével megjelentek a repülőtér alkalmazottai, mert azt gondolták elromlott a  készülék.
  • Ha elfogyott a WC papír, nem lehet lehúzni a WC-t, nem működik a villany próbáljuk meg értesíteni az illetékes személyt. (pl.: étteremben az egyik felszolgálót, irodában az irodavezetőt, stb.)

Végezetül, ha otthon vendégeket hívunk:
  • mielőtt megérkeznek a vendégeink vessünk egy pillantást a mellékhelyiségre is.
  • helyezzünk ki tartalék WC papír tekercset, a vendégeknek tiszta kéztörlőt, ha bidénk is lenne, mellé tiszta vendégtörülközőt és szennyeskosarat vagy papírtörlőt szemetessel. 
  • nagyobb méretű házibuli esetén vagy családi eseménykor néhány óránként vessünk rá egy-egy pillantást és gondoskodjunk a szükséges pótlásról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése