2012. szeptember 27.

Tegeződjünk - magázódjunk?

A minap találkoztam régi barátnőmmel, aki többek közt egy cégnek végez kiválasztási feladatokat. Kicsit bosszankodva mesélte, hogy a cég számára kiválasztott egy munkatársat aki körülbelül 20 évvel fiatalabb nála. Ez még nem olyan nagy probléma gondolhatnánk, bár zárójelben megjegyezném, hogy mindannyiunkat megvisel mikor szembe találkozik azzal, hogy bizony a nála 10-20 évvel fiatalabbak már felnőttek és a munkaerőpiac lelkes táborát gyarapítják. A kisebb problémát az jelentette, hogy mikor barátnőm az említett fiatal munkaerőt bemutatta a cégnél, a bemutatás előtt elmondta, hogy a cég belső kommunikációs szabályzata alapján a cég munkatársai egymás között a tegező formát használják. Azaz mindenki tegeződik mindenkivel, nemre, korra, beosztásra való tekintet nélkül. Ez nagyon sok cégnél bevett és elfogadott gyakorlat, hiszen aki a belső kommunikációban jártas az tudja, hogy egy cég életében rengeteg olyan alkalom van, amikor a munkatársakat informálni szükséges, amikor több kollégával együtt tartunk megbeszélést és nehézkessé válna az a forma, ha paralel kellene tegeznünk és magáznunk a résztvevőket.

Az új munkaerő elkezdte integrálódását a cégbe, majd néhány nap elteltével kérdéssel fordult barátnőmhöz. Maga a kérdés nem lényeges, csupán a kérdezés módja, ami körülbelül így hangzott el: "Mit tetszik gondolni, ha megkérem, hogy a fizetésemet egy másik bankszámlára utalják, mint amit a belépéskor megadtam az gond lesz?" Habár a kérdező alapvetően udvarias szeretett volna lenni, mégis hibát, sértés követett el. Egyrészt nem vette figyelembe, azt a belső szabályt, hogy a cégen belül a munkatársak tegezik egymást, másrészt a mindennapi életre vonatkozó protokoll ismeretek hiányáról is tanúbizonyságot tett azaz, hogy felajánlott tegezést nem lehet visszautasítani.

Új belépők figyelem: teljesen normális, hogy az első egy-két hétben temérdek információ özönlik a fejünkre és nem tudunk mindent megjegyezni. De nem szégyen kérdezni, mint ahogy meg lehetett volna kérdezni a fenti esetben is azt, hogy : "Ugye jól emlékszem, hogy a cégen belül a tegeződés az irányadó?"

A tegeződésre -magázódásra vonatkozó fontosabb szabályok

A tegeződés a protokoll hármas szabálya szerint ajánlható fel: nő a férfinak, idősebb a fiatalabbnak, magasabb rangú az alacsonyabb rangúnak. Kivétel lehet a lényegesen idősebb, vagy magasabb rangú által történő tegezés. Ezekben az esetekben illik a tegeződést elfogadni. Amennyiben a tegeződést felajánlják, ezt megtiszteltetésként illik megköszönni.

A tegezést visszautasítani sértés. A féloldalas tegeződés - magázódás, vagyis az a helyzet, amikor az egyik fél tegez, a másik pedig magázva reagál erre, mindig megalázó, mindkét fél számára zavaró.

Amire érdemes odafigyelnünk

  • ha túl nagy a beszédtársak között a korkülönbség, akkor a fiatalabb a tegező formát a megszólítással teheti tiszteletteljesebbé: ezzel pedig a feszültség fel is oldódik. (Pl.: Kovács úr tudnál nekem segíteni ebben a munkában?) 
  • az azonos neműeknél a magasabb rangú kezdeményezheti a tegeződést, (pl.: a marketing igazgató a marketing asszisztensnek)
  • még nagy rangkülönbség esetén sem illő a férfinek letegeznie egy nőt, (de ez nem azt jelenti, hogy az új pénzügyi munkatársnak, aki hölgy a második találkozás alkalmával fel kellene a férfi ügyvezető igazgatónak ajánlani a tegezést. Ki kell várni azt, hogy milyen munkaviszony alakul ki kettejük közt. Meg kell nézni azt is, hogy kit tegez az igazgató, kit nem és ha minden feltétel adott egy céges eseményen egy közvetlen beszélgetés formájában meg lehet beszélni / fel lehet ajánlani a tegezést is) 
  • idős emberektől, köztiszteletben álló emberektől elfogadható, hogy egyoldalúan tegezzenek egy fiatalt,
  • a fiatalok tegezik egymást, de amikor hivatalos minőségben feladatukat látják el, nem tegezhetik le a velük egykorú vendéget, ügyfelet.


Kiegészítés:

A protokoll hármas szabálya
  • RANG
  • KOR
  • NEM és ezek egymáshoz való viszonyán alapul.
Tehát férfi a nőt, fiatalabb az idősebbet, alacsonyabb rangú a magasabb rangút köteles tisztelni. A felsorolás nem jelent sorrendiséget, mert mindig az adott szituációban való alkalmazás adja a fontossági sorrendet. Ha elbizonytalanodunk, mindig segít a tiszteletadás. Amennyiben hivatali eseményen, programon vagyunk, ott mindig a rangé a főszerep. A sorrendiséget minden más esetben az előtérbe lépő női tiszteletadás és idősek megbecsülése adja.


Felhasznált források:

-         Dr.Sille István: Illem, etikett, protokoll

2012. augusztus 31.

Sminkeljünk, de hogyan?


Az esküvői öltözködési szabályok áttekintése kapcsán jó néhány kérdést kaptunk arra vonatkozólag, hogy a sminkeléssel kapcsolatban mire kell odafigyelnünk, ha esküvőre vagyunk hivatalosak. Mivel ebben a témakörben az alap ismereteken túl nincs nagy tapasztalatom, Marosi Andrea stílustanácsadóhoz a téma szakértőjéhez fordultam.

Egy esküvőn mindig több hölgykorosztály képviselői vannak jelen a 3 évestől a több mint 80 éves nagymamáig. Emlékszem nagymamám, amikor valamelyik unokájának az esküvőjére volt hivatalos, mindig külön gondot fordított a megjelenésére. Egy jó hidratáló pakolás (még az uborka pakolást is bevetette) frissebbé varázsolta a bőrét, majd jött egy halvány színű körömlak, színben harmonizáló szájfénnyel és a szempillák, szemöldök festése. Semmi extra, mégis alkalmivá és még szebbé vált tőle.

Andrea, szerinted az érettebb hölgykorosztály képviselői (60 éven felett) milyen szempontok alapján válasszák meg sminkjüket amikor esküvőre hivatalosak? A bőr szárazsága, ráncaink száma mennyiben döntő a smink megválasztásakor?


Andrea válasza

Ez egy igen érzékeny téma. A hatvan év felettieknél és sajnos néha már a kiégett, elfáradt ötveneseknél is, több ránccal találkozhatunk a bőrön. A bőr típusát tekintve van aki nagyon száraz (aszalt bőr) típusú, van akinek vegyes T vonalú bőre van, valamint a szerencsésebbek zsírosabb bőrrel rendelkeznek. Szerencsésebbek, mert a zsíros bőrön nem annyira élesen alakulnak ki a ráncok.

A korosztály képviselőinek tudniuk és elfogadniuk kell, hogy a homlok, a szem, az orr, a száj , a nyak, végezetül a mell körüli ráncosodás (úgy, mint a kezeken előforduló) már az eltelt idő nyomát mutatja. Természetesen javaslom a napi szintű prevenciót a hidratálást kívülről (hideg-meleg vizes tisztítás, tonizálás, krémezés és a nap ártalmas hatásaitól való fedés), belülről (tiszta vízzel történő folyadékbevitel). Akinek módjuk van rá végezzenek napi arctornát vagy mimikai gimnasztikát. Amennyiben spontán kell sminkelni minden előzetes kezelés, ápolás nélkül, úgy figyelembe kell venni a hölgy alkatát, születési adottságait és jellembeli stílusát.
Az arc alapozása: ebben a korban már nem szabad púdert használni, mert az beépül a pórusokba valamint a bőr redői közzé, ezzel erősíti a meglévő ráncokat. Ezért azt javaslom, hogy az arcot valamint a dekoltázst is hidratáló típusú alapozóval érdemes korrigálni. A szemfestésről, sminkelésről a 40-50 éves hölgyekre vonatkozóan feltett kérdésben teszek említést, hiszen 40 felett már minden hölgynek állnak bizonyos szabályok, melyek betartásával fiatalosan természetes hatást kölcsönöz a jól megválasztott szín. 

Manapság a lányok már egész korán 13, de akár 12 évesen is elkezdik magukat sminkelni igaz ekkor még azért, hogy idősebbeknek mutassák magukat. Andrea, szerinted egy anya hogyan tud segíteni a lányának, hogy egy ilyen eseményre a korának megfelelő fiatalos, az apróbb bőrhibákat korrigáló sminkben jelenjen meg?

 Andrea válasza

A fiatal lányoknak serdülőkorban lévő kishölgyeknek is oda kell figyelnie a bőrelváltozásokra, esetleges bőrproblémákra. A helyes bőrápolást már ebben a korban el kell kezdeni, mert a levegőben lévő káros anyagok, a napsugárzás, a túlzásba vitt szolárium nem tesz jót senkinek, hisz a nem várt hatások által gyorsabban öregszik a bőr és különböző színelváltozásokat is eredményezhetnek. Pattanások esetében meg kell nézni, hol van a leggyakoribb előfordulásuk. Szakember (kozmetikus, bőrgyógyász) meg tudja mondani, milyen belső gyulladások, hormonális folyamatok okozhatnak az arcon reakciót.

Fiatal lányok sminkjének kialakításakor én a természetes alapú anyagokat tartalmazó készítmények használatát javaslom. (natúr kozmetikumok). Alkalmi sminkelésnél a szempillára fektetem a hangsúlyt, mert a fiatalos szem nem igényel színezést, elég ha kiemeljük a pilláját amitől még varázslatosabbnak tűnik a szem tekintete.

Viszont ha problémás az arcbőr (pattanások, mitesszerek) egyszeri alkalomra egyénnek megfelelő színű púder használatát javaslom, aminek szárító hatása is van. A púdert csak vékonyan vigyük fel és utána egy kis halvány pirosítót is feltéve visszahozhatjuk a bőr egészséges színhatását. Szájra kimondottan csillogó fényű átlátszó, vagy halvány rózsaszín ajakfény használatát javaslom.

Alapvetően a férfiak nem sminkelnek, mégis előfordulhat amikor nekik is szükségük lehet egy kis bőrkorrekcióra, például egy gyulladt pattanás elfedésére, vagy a szem alatt található sötét karikák eltüntetésére. Tudnál nekik néhány apró praktikát javasolni?


Andrea válasza

A férfiak valóban nem szeretnek sminkelni, ezért az Uraknak nem is igazán ajánljuk a teljes alapozást az esetlegesen előforduló bőrhibákra. Az aktuális rendezvény előtt még sem árt egy teljes frissítő arcmasszázs, fiatalító pakolással, aminek köszönhetően a vérkeringés helyreáll, így friss-üde hatást mutat.

Amennyiben mégis lenne kivetnivaló a bőrön, természetesen egy alkalomra kevés bőrszínű alapozást használhatunk, illetve a szem alatti redők, sötétebb karikák eltüntetése érdekében figyelmükbe ajánlom a hidratáló könnyű fajsúlyú takarást, persze csak vékonyan felkenve az arcra.

Amit szívesen ajánlanék, az a szőrzet kiemelése pl.: szemöldök, bajusz, szakáll. A szemöldököt, valamint a bajuszt könnyen ki lehet emelni egy szemöldökceruzával (fontos, hogy a hajszínével azonosnak kell mutatnia ahhoz, hogy természetes hatást keltsen). Amennyiben ősz a hajkorona, úgy pici fekete, vagy szürke színekkel lehet élénkebbé varázsolni a megfakult, ámde a férfiasságot hangsúlyozó arcszőrzetet.

Az urak szakálla, ha nem egyöntetűen egyforma színű (főleg akkor fordul elő, ha dohányzik az Úr és csúnya sárgás), abban az esetben nem több mint 10 perces hajfestést is alkalmazhatnak a saját természetes hajszín alapján megválasztott festékkel, ami felfrissíti és szebbé varázsolja a szakáll színét.


Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy a 40-es 50-es hölgyek személyiségükkel hogyan tuják összehangolni a sminket? Hiszen egy határozott, temperamentumos egyéniségnek valószínűleg másként kell kialakítani a sminkjét mint például egy emocionálisabb típusnak?


Andrea válasza


Alapozás

Déli típusú, sötétebb bőrnél nem igazán kell sokat fordítani az arc fedésére, mert általában szépnek, egészségesnek mutatkozik. Szerintem, nagyon vékonyan illendő alapozni és mivel általában ennek a típusnak erősebb arccsontja van, így a pirosítót az arccsonttól kifelé (fül felé) kell felvinni.

Vöröses típusú fehérbőrrel rendelkezőknek óvatosan kell bánniuk az alapozóval mert bőrük világos és a bőr felszínén szeplők is előfordulhatnak. A bőrt világos színű alapozóval kell takarni, majd az arcpirosítót az arcformának megfelelően felvinni.

Szőke, tejfehér alkatnál szintén fiatalos hatást mutathat, ha nem vastagon visszük fel a bőrszínnek megfelelő alapozót.


Szem

Semmiképpen nem szabad erős sminket használni mert fontos a természetes hatás. A szemfesték színét az egyén karaktere, színei és nem utolsó sorban az öltözete alapján kell megválasztani. Például ha valakinek sötét tónusú mediterrán típus, akkor használhat érettebb színárnyalatokat, mint pl.:, arany, barna, narancs, ezüst, lila bizonyos árnyalata. Vörös típusú hölgyek esetében pl.: arany, narancs, illetve a zöld árnyalatai (esetenként lila), míg szőkéknél a világos szürke vagy kék árnyalatokat, de ha a szőke hajhoz barna szem társul akkor már az arany vagy narancs szín használatát ajánlom.

A szemet festés előtt mindenképpen fehér, világos tónusú alapozófestékkel kell lealapozni, arra jöhetnek a választott színek és annak árnyalatai. Használjunk mindig satírozót, amely leveszi a felvitt festék feleslegét, összesimítja az árnyalatokat így természetessé téve az összhatást.

Figyelem: a csillogó hatású festékekkel vigyázzunk, mert az ötven felettieket ez már bizony öregítheti.

Száj

A száj festésénél már nagyon kell figyelni a száj körül megtalálható ráncokra. A déli típusú hölgyek.: használhatnak sötétebb színű rúzst (hidratáló alapú és nem csillogó) vörös, piros, narancsos barna árnyalatban. Vörös típusú hölgyek esetében a narancs, illetve a barna világosabb pasztell árnyalatait javaslom, míg a szőke és ősz hölgyek a vörös vagy a rózsaszín árnyalatait használhatják a karakterüktől függően.



Figyelem: Szájkontúrt használni csak sima ajkakra, azaz a ránc nélküli hölgyeknek szabad, különben ellenkező hatást érünk el, mint amit szeretnénk. Mivel a kontúrceruza melegre reagál, így egy órán belül beleissza magát a száj körüli hasadékokba, majd ott szétfolyik, elkenődik, tehát eltűnik a várt eredmény.